Kép és szöveg: © Rédley Tamás - http://www.arta.hu/

A közönyön futok zátonyra


A csángó téma legilletékesebbje alighanem Hegyeli Attila, az anyanyelvi oktatási programok irányítója, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének egyik vezetõje, akivel Bákóban beszélgettünk.

Miként határozná meg önmaga szerepét, illetve a Moldvai Csángómagyarok Szövetségében betöltött tisztségével járó feladatait?

Elsõsorban civilként, oktatási szakértõként, de politikusként semmiképpen. A szövetség nem politikai szervezet, efféle törekvései nem lehetnek. Amióta itt dolgozom, igyekszem távol tartani magam és a szövetséget a politikától, különösen az oktatási programot, mivel meggyõzõdésem, hogy az elsõsorban szakmai kérdés. Természetesen román és magyar oldalról mindig is igyekeztek a csángókérdésbõl politikai tõkét kovácsolni, néha szerencsésen, néha ártva az ügynek. A politikummal szemben véleményem szerint inkább egyfajta követelõdzõ álláspontot kellene kialakítanunk, mivel mi közügyet képviselünk, közfeladatot látunk el, az õ szerepük pedig az, hogy ezt támogassák. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyen semmilyen viszonyunk velük, pusztán jól el kell választani a kettõt.

Milyen rövid és hosszú távú célokat tud megfogalmazni?

Az oktatási program hét éve mûködik. Ez idõ alatt 16 településen 1400 gyerek magyar nyelvû oktatását sikerült megszervezni 32 tanár segítségével. Ez azt jelenti, hogy a Moldvában élõ magyar ajkú gyermekek egytizedéhez jutottunk csak el. Ez a szám az általános iskolásokra vonatkozik. Ha a továbbtanulókat is ideszámítjuk (IXXII. osztályosokra gondolok), akkor azt mondhatjuk, hogy még rosszabbul állunk. Az óvodásokat pedig említeni se merem, annyira nem tettünk semmit sem értük. További 20-25 településen egyáltalán nincs még magyar nyelvû oktatás tanár- és pénzhiány miatt, pedig az ottani nyelvállapot ezt lehetõvé tenné.
Úgy érzem, ez nem csak az én feladatom, nem is a szövetég feladata. Hanem komoly összefogás szükséges ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható és fejleszthetõ legyen a csángóföldi magyar oktatás. Olyan nagy munkáról van szó, amelyhez a magyar kormány, a romániai magyarság és általában a magyar értelmiség segítsége elengedhetetlenül szükséges.

http://riport.ro/images/2007/Er6_10/hegyeli2.jpg
Miben tudnának hatékony támogatást nyújtani a csángóknak az erdélyi magyarok?

Leginkább azzal, ha pontos és tiszta képet kapnának és alakítanának ki a csángókról. Ha megszûnne a csángókat lenézõ közvélekedés. Fõleg a székelység körében szembetûnõ és jelentõs arányú ez a magatartás. Ha ezt sikerülne kinevelni az emberekbõl, akkor elsõ lépésnek ez csodálatos lenne. Ugyanis ezzel megnyernénk a Székelyföldön élõ csángókat a helyiek számára. Több ezer moldvai magyar él Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és más erdélyi városokban. Õk a székelység makacs elutasítása miatt a székelyföldi románság oszlopos tagjai lettek, saját maguknak román misét követelnek. Például Sepsiszentgyörgyön saját templomot építettek, és a magyar pap, nyelvét kitörve, románul kénytelen misézni nekik. Ez az elutasító magatartás ahhoz vezetett, hogy azon kis létszámú székelyföldi román közösségekhez csatlakoztak, amelyek tagjai befogadták õket, nem gúnyolódtak velük. Érdemes megnézni a csíkszeredai Octavian Goga vagy a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul gimnáziumban a tablókat vagy az osztálynévsorokat. Kiderül, mennyi katolikus, jellegzetesen csángó nevû gyerek végez román nyelven ott. Ez az erdélyi magyarság nagyfejûségének, az értelmiség passzivitásának tudható be.

Tapasztal-e lényegi változásokkal az RMDSZ kormányzati jelenléte óta? Mi az, amiben segített, mi az, amin ez nem változtatott?

Annak idején, amikor beindult a moldvai magyar nyelvû oktatás, az RMDSZ segített. Akkor történt ez, amikor a Szociáldemokrata Párt alelnöke, egy bákói szenátor lehetõvé tette két mondatával az anyanyelvi oktatást, ami precedens értékû volt. Akkor már egy európai méretû botrányon voltunk túl a csángókérdéssel kapcsolatban, vagyis mindenképp lépnie kellett a román kormánynak. Ez volt öt-hat évvel ezelõtt. Azóta minimális segítséget érzékelek az RMDSZ részérõl, ez sem anyagilag, sem politikailag nem éppen szóra érdemes. Pályázatainkat elutasítják, vagy csúfolkodásképpen 500 új lejjel intézik el õket. Politikai tekintetben sem segítenek kellõképpen. Például a bákói tanfelügyelõségen a magyar ügyekkel foglalkozó tanfelügyelõnek a jelenléte vagy a címzetes katedrák számának tisztességes kiírása évek óta megoldatlan kérdések, ezekben nem tudtak, vagy nem akartak segítséget nyújtani.

Mire számíthatnak a csángók az uniós csatlakozás kapcsán?

A csángókról az Európa Tanács fogadott el egy ajánlást, amely a csángó kultúra és nyelv megõrzésére vonatkozik. Azt feltételeztem, hogy ezeket a dokumentumokat Románia komolyabban veszi. Ahányszor hivatalos helyeken mutatom ezt, többnyire vagy azt válaszolják, hogy ez pusztán egy ajánlás, amit vagy megfogadunk, vagy nem, vagy számba sem veszik. Olyan értelemben semmi nem változott, hogy a románság tenne gesztust arra, hogy megvédje vagy felhívja a figyelmet a csángókra, arra, hogy milyen kincsekkel is bír az ország, holott ez logikus lépés lenne a román állam részérõl. Sõt, a falvakban tovább folyik az asszimilációs politika. A tanulság az, hogy amit önmagunk számára ki tudunk kaparni, az elérhetõ, de segítségre a jövõben sem számítunk. Legfeljebb az lesz a segítség, ha nem akadályozzák a munkánkat. Az Uniótól pedig csak Románián keresztül várhatnánk bármit is.

Ön szerint kit terhel a felelõsség a moldvai magyarság kérdésében?

Nem értem, mi az oka annak, hogy lassan egy évtizede hiába mondogatjuk, hogy még mindig van Moldvában mintegy 10.000 magyarul beszélõ gyerek, és ez a magyar nemzetpolitikát alakítók körében ha van ilyen süket fülekre talál. Pedig ez a szám nemzetpolitikai szempontból is jelentõs, nagyon buta annak a népnek a vezetése, amely errõl lemond. Ennyi magyarul beszélõ gyereket hagyni magyar tanár nélkül olyan bûne és felelõssége a magyar politikumnak, a magyar értelmiségnek egyaránt, amit én nem értek. És ebbe én már nagyon belefáradtam. Ha valami kikészített az elmúlt években, akkor ez a passzivitás, ami sokkal jobban fáj, mint a románok ellenállása vagy más külsõ tényezõ. Azt, hogy a saját érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ, a saját értelmiségünk, a saját mecénásaink nem vagy csak kismértékben látnak fantáziát egy ekkora gyerekszámban, õszintén nem értem. Látni kell, hogy a Bákó megyei magyar oktatás sokkal nagyobb, jelentõsebb lehetne, mint a dél-erdélyi megyéké például. Akkor, amikor az erdélyi szórványvidéken pánikba esnek, ha össze kell vonniuk osztályokat létszámhiány miatt, Moldvában több száz gyermek van egy-egy településen oktatás nélkül, és ez senkit nem érdekel. Ezt képtelen vagyok megérteni, és ha valami miatt abba fogom hagyni a munkámat, akkor valószínûleg ezen a közönyön futok zátonyra, ettõl fogok kikészülni, mert magunkra hagyatva nem tudjuk megoldani ezt a kérdést.

Mi a véleménye arról a magyar parlamentben elhangzott javaslatról, hogy nem a kínaiak, hanem a moldvai csángók betelepítésével kell megoldani a népességcsökkenést?

Semmiféle betelepítés nem jelent megoldást a 21. században. A nyugati országok megoldhatatlannak tûnõ konfliktusai a betelepülõkkel ezt jól példázzák. A csángókat biztosan nem lehet kitelepíteni. Háromszáz éve vagy még régebben élnek itt, szeretik és ragaszkodnak szülõföldjükhöz, itt vannak az õseik eltemetve. Nem fognak innen elmenni. Ez már nem az a korszak, amikor egy népességet be lehet vagoníroztatni. Meggyõzõdésem, hogy minden ország az ott lévõ népesség szaporulatát képes befolyásolni, úgyhogy ezt, remélem, meg lehet oldani a magyarországi emberek segítségével. De ott kell támogatni, ott kell megõrizni a csángókat, ahol élnek. Mihelyt kitelepítenék õket, megszûnnének csángók lenni, és egy gyökértelen, problémákkal küzdõ tömeggé silányodnának el.

Tapasztal-e változást a román hatóságok, illetve az egyház viszonyulásában az elmúlt években?

Igen, tagadhatatlanul történt változás. Hat-hét éve még rendszeresen érte támadás a Csángómagyar Szövetséget minden oldalról. Ezekhez képest nyugodtabb légkörben dolgozhatunk. Igaz, nem támogatnak minket, de az ellenszenvet visszafogottabban gyakorolják.

Nemrég tartották Budapesten a XI. Csángó Bált. Úgy tudom, nem vett részt rajta. Miért?

Úgy érzem, hogy a csángó ügybõl könynyen lehet etnobizniszt gyártani, és ha valami úgy használja a csángó kultúrát, a csángóktól összegyûjtött értékeket, hogy abból semmit nem akar visszaforgatni oda, ahonnan ezek az értékek származnak, akkor én ezzel a dologgal nem tudok mit kezdeni. Szomorúan látom azt, hogy sok mindent összeszedtek Moldvából, de nagyon keveset adnak vissza. Ha a védett növényeknek van eszmei értékük, akkor a védett kultúráknak is kell hogy legyen eszmei értékük. Ha ezeket a növényeket gyorsan leszednénk és lepréselnénk, hogy nekünk megmaradjanak, de semmit nem teszünk azért, hogy tovább éljenek a természetes környezetükben, akkor erkölcstelenek vagyunk.
Olyannak érzem ezt a bált, mint amikor a nagymama haldoklik, de mi unokák a szomszéd szobában hatalmas bulikat csapunk a vagyonából. Ezt visszásnak tartom, ezért nem mentem el. Nem hiszem, hogy megengedhetjük magunknak, hogy a csángók itthoni helyzetét figyelmen kívül hagyjuk. Bálok helyett a Moldvában zajló programokat kellene erõsíteni.


2006.11.14. Erdélyi Riport

 www.arta.hu