Kép és szöveg: ©Rédley Tamás

Lélekiskola Lábnyikban

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/gyerekek1.jpgKétnyelvû felirat a moldvai falucska új épületén: Lábnyiki gyerekek háza. A házszentelésre május 6-án gyûltek össze gyerekek, szülõk, oktatók és a külföldi vendégek. Volt autentikus és „kortárs” népzene, lakodalmi hangulat, pálinka és jókedv, s a gyerekek csodálatára öblítõs vécé és csapból folyó víz is – mindez politikamentesen. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) kezdeményezésére épült ház az elsõ új iskolája a moldvai magyarságnak. Rédley Tamás riportja.

Csángóföld keleti peremén, Bákótól harminc kilométerre keletre találjuk Lábnyikot (Vladnic). A megélhetés a többi faluhoz képest itt a legnehezebb. A fiatalok, ha tudnak, külföldre mennek dolgozni, sokszor végleg. Ha visszajönnek, egy-két gyerekes családot alapítanak. Akik maradnak, jóval több gyereket vállalnak. Így a lakosság lélekszáma állandó. Az alig ezerfõs falucskában Száva Csanád és Schmidt Dániel kezdték el az MCSMSZ szervezésében az oktatói munkát 2003-ban. Manapság százhúszan részesülnek anyanyelvi oktatásban. Az eddigi iskola a falu szélén volt egy bérleményben. A tanítók pár négyzetméteres, szûk helyen tartották az órákat, szállásuk acélidegzetet kívánt az éjszakai patkányinvázió miatt. A messzebb lakó gyerekek el is maradtak az órákról. Az áldatlan állapot felszámolására 2006-ban nyílt lehetõség, amikor sikerült viszonylag jó helyen, az állami iskolától kétszáz méterre telket vásárolni a Gödöllõi Új Forrás Polgári Kör gyûjtésének köszönhetõen, és megkezdõdhetett a várva várt építkezés. A ház tervezését egy kanadai magyar építészmérnök, Horváth Ferenc, valamint a Kanadai Magyar Mérnök Egyesület ingyen vállalta, sajátos távtervezéssel. A statikai számításokhoz talajmintát kértek postán, ugyanígy az építkezés folyamatáról, valamint minden tevékenységrõl, fázisról fotókat, jelentéseket küldtek, kaptak. A kivitelezést a csángókra bízták. A megbízást a munkára egy diószegi (Bákó megye) vállalkozó nyerte el a négy moldvai pályázó közül. Az eredetileg három hónapos határidõre vállalt építkezést 2006 júliusában kezdték el, de a tanítók már idén kora tavasszal elmenekültek a régi helyükrõl a még épülõfélben lévõ házba – vállalva minden, vagyis bármilyen nehézséget. Így az oktatás is már hetekkel ezelõtt elkezdõdött az iskolában, bár a zsalukat rendszeresen csapkodta a szél, a gyengén rögzített zsindelyt pedig nemegyszer lefújta. Moldvában a határidõk már csak ilyenek, mindenki megszokta.

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/keszulodes.jpg


A falu csudája. A többi csángó település oktatói gyülekeztek elsõként az új épületben. Próbálták eltüntetni az építkezés nyomait a mostani ünnepségre, de néhány apró munka még így is a diószegiekre vár. A tetõtéri feljárót meg a kaput a megnyitó elõtti napon még ácsolták, szintúgy a gyekekek háza feliraton is még száradt a festék. Ez egyébként a második magyar nyelvû tábla Moldvában (az elsõ Bákóban jelzi az MCSMSZ központját). Igaz, a csángómagyar felnõttek nagy része nem tud anyanyelvén olvasni. A domboldalra felnyúló kert fele még maradék lécekkel, deszkákkal zsúfolt, de mögötte már a facsemeték várják a szebb holnapot.
A 300.000 új lej értékû házban külön mosdó áll a diákok rendelkezésére. Használatára már hetek óta tanítják a gyerekeket, mivel sokan itt láttak elõször meleg vizes csapot, öblítõs vécét, zuhanyzót. Az órák elõtti mosakodás mára már gyakorlattá vált. A mozdulatok még nem annyira. Sok szülõ is gyakran látogat erre, a falu csudájára jár e fényûzésnek. A másik különlegessége a háznak a magas mennyezet. Hagyományosan legfeljebb kétméteres a csángó házak belmagassága, de találkoztam derékhajlító, 170 centiméter magas szobával is. Ebbõl is sejthetõ a csángók átlagmagassága.

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/utolso_simitasok.jpg


A nagyméretû osztályterem alig felében sorakoznak padok, mivel átlagosan 10-15 diákot oktatnak itt. A többi helyen ugrálópados játszótér lett kialakítva. A tanítók barátságosan berendezett szobáit a konyha és a fürdõszoba egészíti ki. Az emeleten többágyas vendégterem várja az ide látogatókat. Fent mosdóra már nem futotta. Ráadásul itt az ajtómagasság már helyire sikeredett, 180 cm feletti vendégnek hajolnia kell.
Felvetõdhet a kérdés, miért éppen Lábnyikban épült magyar iskola, hiszen a többi csángó faluhoz képest kicsinek, eldugottnak és a legszegényebbnek mondható a település. Más, a lábnyikinál nagyobb lélekszámú környékbeli falvakban semmilyen oktatás, így épület sincs.
Orbán Attila, az iskola tanítója elmondta, szerencséjük volt, hogy sikerült telket kapni a faluban, ugyanis más településen szinte képtelenség eladó telket, házat találni. (Magyarfaluban három éve keresik a helyet, holott a pénz is megvan a vásárláshoz, de a helybeliek tartanak attól, hogy a magyar iskolának adják bérbe üres ingatlanukat.) Az épület emeletén kialakított vendégváró helyiségek remélhetõleg idecsalják az utazókat, így a falu is valamelyest profitálhat a turizmusból. Évek múlva talán az idegenforgalomból fog megélni a jövevényre ma még rácsodálkozó falucska – tette hozzá Attila.

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/Mandache%20Aurel%20hegedus.jpg
Elázott megnyitó. Az ünnepség napja egy kis incidenssel kezdõdött: az utcán a közelben mozdulatlanságig elvert egy „fehérnépet” részeg „embere”, majd az áldozatot szolidan egy ökrös szekérre tették, és el is lett rendezve a dolog. A faluban az alkoholizmus együtt jár a szegénységgel. A román nyelvû miséken gyakran inti is a híveit a pap: ne igyon a nyáj annyit! Intelme hatástalan. A puritán berendezésû kocsmáknak nagy a forgalmuk.
Ugyanakkor hihetetlennek hangzik, de az uniós csatlakozás óta Lábnyik fél tucat kocsmájából teljesen kitiltották a dohányzást. Kézzel írott szöveg figyelmeztet erre – románul. A nép így, ha esik, ha fagy,az elõtéren szívja a bagót, de a szabály az szabály.
Déltájt már gyülekeztek a magyarországi vendégek, tüsténkedtek a helyi asszonyok, bár lassan eleredt az esõ. Elkészült a galuska, megsült a házi kenyér, nagy mûanyag lavórokba aprították a pityókasalátát. A kerítésekre falvédõket, szentképeket aggattak, a ház elõtti kereszteket díszítgették. Az alkalmi oltárra került a frissen vágott orgonacsokor, a szintetizátoros kíséret is beállt, az utolsókat fújták a mikrofonba. A nép a templomból is lassan megérkezett. A padok megteltek emberekkel, az ernyõk alatt elcsendesedett a nép, elkezdõdhetett az ünnepség.

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/suto_zsuzsa_tanarno_novendekeivel.jpg
Példás kollegialitás. Az eseményre hivatalos volt a helyi katolikus pap és a polgármester is, de a nép elõtt nem vállalták magukat. A helyiek szerint féltek, õk tudják, kitõl. Vagy õk sem. Számos külföldi vendég is elmaradt, de a vasárnapi idõpont a nagy távolság, a hosszú utazás miatt kevés embernek volt alkalmas. Ugyanakkor nagy meglepetésre megjelentek a helyi iskola román tanítói, akik barátságosan nyugtázták, milyen szép épülettel is gazdagodott a falu. Más településen enyhén szólva nem nézik jó szemmel az efféle gyarapodást, fõleg május környékén, amikor a magyar anyanyelvi oktatást kérelmezõ beadványok leadási határideje van. Bár a törvény ezt biztosítja, helyi szinten durva jogsértésekrõl számolt be az MCSMSZ. Lujzikalagorban az iskola igazgatója, a tanári kar jó része, valamint a helyi tanács képviselõi megfogadták maguknak, hogy addig munkálkodnak, amíg minden szülõt meg nem gyõznek, vonják vissza az anyanyelvi oktatásra vonatkozó kérelmüket. Elhangzott az a javaslat is, hogy falugyûlést kellene szervezni, hogy azon a nép határolódjon el ezektõl a „magyarosítási kísérletektõl”, illetve hogy ott fel kellene olvasni annak a tizenhat szülõnek a nevét, akinek volt képe kérvényezni a magyarórákat. Hasonló feszültségekrõl számoltak be Gajdárról is. Az állami iskola vezetõsége hosszan bizonygatta, hogy képtelenség a magyart anyanyelvként tanítani az ottani iskolában, mivel ott nincsenek sem magyarok, sem magyar anyanyelvûek. A magyar tanítók elmondása szerint május 9-én a falu polgármestere villámlátogatást tett az iskolán kívüli magyarórák helyszínén, majd a gyerekek elõtt megfenyegette tanáraikat (Farkas Ferencz Endrét és Gabriellát), hogy ha hétfõig nem bizonyítják tevékenységük legális voltát, rendõri erõszakkal fogja felszámoltatni az iskolán kívüli magyar tevékenységeket. 2007-et írunk, egy európai uniós tagállamban…

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/ajandek_hintaszek_orban_attila_tanarnak.jpg


Szentostya és galuska. Lackó Maricsika díjnyertes énekes csodaszép népdalával kezdõdött a szentmise. Ezután a lujzikalagori születésû, Gyimesbükkrõl „hazalátogató” Salamon atya celebrált misét. Prédikációjában megjegyezte: a ma felszentelt ház megszentelése az összefogás és az összetartás jelképe. Idézte II. János Pál pápa szellemi hagyatéknak szánt mottóját: Ne féljetek – ápolni a csángó kultúrát, az anyanyelv megõrzését. A közösség négy fontos megtartó erejeként a templomot, az iskolát, a közösség hagyományait, valamint a gazdasági élet fontosságát emelte ki – utalva az egykori Kalot mozgalom eszméire.
A magyar nyelvû imádságokat szemmel láthatóan nem ismerték a falubeliek. A közös imádságoknál csak a vendégek kórusa hallatszott. Az egész misét némán nézték végig a lábnyikiak. A fejekben valószínûleg ott zengett a megszokott, mindennapi román változat, de azt illembõl magukban tartották. A gyerekekkel az ünnepi alkalomra az új iskolában taníttatták meg az Úr Imádságát és a Hiszekegyet. A szentostyáért is csak a legöregebbek és a vendégek járultak a pap elé. Talán a várható kiadós ebédhez tartogatták a helyet.
A szentmise után Hegyeli Attila kétnyelvû köszönetnyilvánításában kiemelte a moldvai magyar oktatásban részt vevõ tanítók eddigi munkáját, akiknek a fáradozását mindennél fontosabbnak tartotta, majd felidézte a lábnyiki anyanyelvi oktatás történetét. A kezdetekben a magyarórákat egy házikó-iskolában tartották. Manapság a legrégebben itt tanító Orbán Attila – szinte szó szerint – állja a sarat. Három éve kezdte, biológia szakos tanári diplomával. Az állami és a magyar iskolában is tanít nyolcadik osztályig. Sütõ Zsuzsa „tanító néni” pedig Magyarországról jött, és lassan egy éve foglalkozik az elemistákkal. Hegyeli beszédében emlékeztetett arra, hogy a ház csak egy keret, mely pusztán hideg anyagból lett, és akkor válik élõvé, ha lélek költözik bele, ha megtelik gyerekekkel. A ház mindenekelõtt a lábnyiki gyerekeké, számukra épült. Ezt hangsúlyozta a tervezõmérnök Kanadából érkezett üzenete is, amelyet Hegyeli olvasott fel a jelenlévõknek. A felszólalók köszönetet mondtak a ház felépítésében közremûködõknek, elsõsorban Varga Imre magyarországi vállalkozónak, aki több millió forinttal támogatta a munkát. Az iskola falán elhelyezett köszönetnyilvánító táblán állami intézmények nevét nem találtam.

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/cukorkaosztas.jpg


Éhroham. Az ünnepi beszédek zárásaképpen a sztárvendég, a világhírû Mandache Aurel moldvai népzenész hegedûs idézte fel a régi hangzásokat, közben az udvaron felépített alkalmi asztalokhoz invitálták a vendégsereget. Az esõ elállt. A zárótaps után a házat a gyerekek kerülték meg leghamarabb, így nekik jutott a leggazdagabban megpakolt asztal. Az idõsebbek együtt sodródtak a fürgébbekkel, így az étkezõ rész hamarosan vásári sokadalommá hízott. Az étvággyal nem volt gond. Aki bátortalanabbul közelített az ennivalóhoz, azt pálinkával kínálták a vendéglátók. Mivel Lábnyikban ismeretlen az elhízás, a túlsúlyosság, sok biztatásra nem volt szükség. A helyiek kétszeres mennyiségû étellel készültek, mindenki annyit evett, amennyit kívánt. Pontosabban, amennyi belefért, vagy egy kicsit még annál is többet. A tervezett szervírozás is értelmét vesztette. A jóllakottság érzése hamar kiült az arcokra. Aki már nem bírt többet enni, azt helyi borral kínálták.
A hegedûs bácsika egyedül maradt az alkalmi színpadon, a szintetizátoros pedig úgy érezte, eljött az õ ideje. Bár a megbízatása csak a mise idejére szólt, feltekerte a hangszabályzót, a dobgép és a billentyûk közé csapott, és elöntötte a tájat a dübörgõ „kortárs-folk” zene. Efféléket minden lakodalomkor lehet hallani errefelé. A fiatal zenész hallhatólag erre specializálódott. Az elsõ percekben még párosan szólt a hegedûvel, de a decibelek végül elfojtották a vékony hangokat. Sokan, szinte reflexszerûen táncolni kezdtek a pörgõ ritmusú zenére, és az összkép pillanatokon belül fergeteges lakodalommá alakult át. Galuskás tányérok keringtek kézrõl kézre a fejek felett, folyt a bor, a pálinka, a szinti-zene, nagy körökbe csoportosulva beindult az össztánc. Csak a võlegény és a menyasszony hiányzott. Az öreg hegedûs pedig megérezte, eljött az õ ideje. Gyorsan tányért kapott kézbe és a még étkezõk közé vetette magát. Ennivaló bõven maradt. A szervezõk pedig lassan eszmélni kezdtek: ez végül is egy iskolamegnyitó ünnepség, vagy mi! Rövid szóváltás után ismét a prímásé lett a mikrofon, de a késõbbiekben megint folytatódott a zenei korszakok harca. Egyik percben hegedût, másikban vegyesen, utána „tisztán” hallhattuk a gépzenét, míg végül határozott, ellentmondást nem tûrõ mozdulattal a hangszerbõl kivezetõ hálózati kábel végét nyújtották át a lagzi-zenésznek: gátá! Maradt Mandache Aurel autentikus rétegzenéje. Ehhez idomult a közönség is. Mivel más marasztaló esemény már nem maradt, a vendégsereg nagy része jóllakottan hazaszállingózott a szintetizátorossal együtt. Emészteni otthon is lehet. A hegedûs maradt, tetszett a társaság is. Érezte, azért még vannak, akiknek játszhat. Mellé késõbb megérkezett a Kalagor együttes kobzosa, Csibi Szabolcs is a hangszerével együtt, így a gyerekekkel és néhány felnõttel igazi, meghitt moldvai táncházat teremtettek az iskola udvarán. Hegyeli Attila, az MCSMSZ oktatási programfelelõse a táncmulatság alatt egy hintaszékkel lépett elõ, teljesítve az itt tanító Orbán Attila régi kívánságát és megköszönve eddigi munkáját. Nagy volt az öröm, a meglepetés. Késõbb a Riport krónikása is kipróbálta a széket, de a túl nagy hátralendülésbõl tótágas lett, a helyiek nagy mulatságára.

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/aldomas.jpg


Ceausescu jóslata. Sötétedéskor már csak a többi csángó falu oktatói maradtak kis szakmai eszmecserére. Ekkor nyílt alkalmam a mindig mosolygó öreg hegedûssel is beszélgetni: elmondta, hogy Japántól Amerikáig már bejárta az egész világot, több nyelven is megérteti magát. Kedvenc országai: Hollandia és Magyarország. Az elõbbit a gazdagságáért, az utóbbit az asszonyaiért szerette meg. Miközben vizesbögrébe kólát töltött (egy korty alkoholt sem ivott egész este), elmesélte, hogy 1986-ban éppen Marokkóban játszott, ahol személyesen Nicolae Ceausescuval is találkozott. Ceausescu barátságosan a vállára tette a kezét, és azt mondta: „Tovarasul Aurél! Három év, és túl leszünk a nehézségeken.” Hát, történt, ami történt, végsõ soron igaza is lett… Az öreg kólás poharát szorongatva szomorúan néz maga elé: „Akkor volt munka, most semmi sincs, csak szegénység.” Azzal bánatosan fenékig üríti a poharat.
Közben az asszonyok eltakarították az ünnepség nyomait, a szentképek lekerültek a kerítésekrõl, a tányérokat magas oszlopokba gyûjtötték, a maradékot nagy tálba seperték.
Kormos, az iskola házõrzõje az ételmaradékok alapján ítélve eddigi életének legszebb estéjére készülhet. Eljött az õ ideje is. A messzirõl jött vendégek távolodó autózajával pedig elcsendesült a táj.

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/tanc2.jpg

 

http://riport.ro/images/2007/Er6_20/tanc.jpg


Erdélyi Riport 2007.05.24.

[ Vissza a riportokhoz ] [ címlap ]